2012.11.18.-án Kunbaracson tartotta második éves közgyűlését a Hagyomány és Történelmi Nemzetőr Szövetség.





A Zichy Ottó Nemzetőr Szervezetett :
Borsos Gábor n.őr ezredes
Csillag István n.őr őrnagy
Antal B. Zoltán n.őr százados
Tóth László n.őr százados
képviselte.
2012 nov.15-én tartottuk az éves utolsó közgyűlésünket a Petőfi Sándor műv.házban Ezen a közgyűlésen a vezetőség beszámolt az elmúlt évben elvégzett munkájáról, valamint ismertette a 2013-ban tervezett feladatokat.
A közgyűlés második felében előléptetésekre került sor.



Antal B. Zoltán a tábor létrehozásában elvégzet munkája, valamint a nemzetőrség vezetőségében(titkár)vállalt feladatok elvégzéséért
nemzetőr századossá

Tóth László mint szervezetünk alelnöke nagyban segítette a vezetőség munkáját, minden feladatot úgy oldott meg ahogy egy nemzetőrtől elvárható. Ezzel példát mutatva minden tagunknak. Nagyban segítette a vezetőséget a H.T.N.SZ. létrehozásában ezért
nemzetőr századossá

Dömötör Szabolcs a Vörös Kereszttel kötött együttműködési megállapodás keretén belül a két szervezet közötti kapcsolat tartásban elvégzett munkája elismeréséért
nemzetőr hadnaggyá léptetem elő.
Az előléptetett nemzetőröknek megköszönöm az eddig elvégzett munkáját és ugyan ilyen lelkiismeretes hozzá állást kérek tőlük ezután is.
Tisztelettel Borsos Gábor nemzetőr ezredes





2012.11.10.-én a Török István Nemzetőr Egyesület meghívására résztvettünk a névadó Török István megemlékezésén.
A Zichy Ottó Nemzetőr Szervezet segitett a megemlékezés lebonyolításában az 56-os ereklyét a lyukaszászlót Dömötör Szabolcs tartotta valamint a fényképeket ifj Borsos Gábor készítette.
Megjelentek: Borsos Gábor n.őr ezredes
Csillag István n.őr őrnagy
Tóth László n.őr százados
ifj. Borsos Gábor n.őr százados
Dömötör Szabolcs n.őr őrmester










2012.10.23.-án Öttevényen volt a Megyei közgyűlés melyre a Zichy Ottó Nemzetőr Szervezet is meghívást kapot.
Utóírat: Sajnos a képen látható dátum megint nem valós.







2012.10.05-én Győr város rendezésén vettünk részt amelyet az Aradi vértanuk megemlékezésére tartot. A megemlékezésen
Borsos Gábor nemzetőr ezredes
Csillag István nemzetőr őrnagy
Anet B. Zoltán nemzetőr főhadnagy
Tóth László nemzetőr főhadnagy
vettek részt.
Fényképeket ifj. Borsos Gábor nemzetőr százados készítette.
Utóírat: a képeken látható időpontok sajnos nem valósak mert elfelejtettük beállítani.





2012.09.29.-én a Hagyományőrző és Történelmi Nemzetőr Szervezet koszorúzási ünnepségen vett részt Pákozdon a csata megemlékezésének 164. évfordulóján.

A Zichy Ottó Nemzetőr Szervezetet Borsos Gábor nemzetőr ezredes, Antal B. Zoltán nemzetőr főhadnagy, Tóth László nemzetőr főhadnagy valamint ifj. Antal B. Zoltán nemzetőr képviselte.

A Hagyományőrző és Történelmi Nemzetőr Szervezetet Béresné Edit, Borsos Gábor, Stern László valamint Tóth László képviselte.






A Hagyományőrző és Történelmi Nemzetőr Szervezet megjelent tagjai nagyon jól érezték magukat és megfogadták, hogy egy év múlva a csata 165. évfordulóján is itt leszünk.
2012 08 25.-én Rákóczifalván tartotta meg alakuló gyűlését a Hagyományőrző és Történelmi Nemzetőr Szövetség.
Ezen a gyűlésen a Zichy Ottó Nemzetőr Szervezetett
Borsos Gábor nemzetőr alezredes
Antal B. Zoltán nemzetőr főhadnagy
Tóth László nemzetőr főhadnagy
ifj. Antal B. Zoltán nemzetőr képviselte.

Bacsó Ernő nemzetőr tábornok Stern László nemzetőr vezérőrnagy és Borsos Gábor nemzetőr alezredes közösen hozták létre ezt a szövetséget annak érdekében, hogy a hagyományőrző szövetségeket, szervezeteket és egyesületeket hozza össze a közös cél megvalósításáért. A megrendezet gyűlés színvonalát nagyban emelte a megjelent Kurucz hagyományőrző egyesületek jelenléte valamint mindazok nemzetőr szervezetek egyesületek elnökei akik megtisztelték jelenlétükkel valamint aktívan részt vettek a munkában. Nagyon jó érzés volt az a lelkesedés őszintesség(nem a szünetben egymás között mondták el véleményüket) amivel az elnökök fogadták a kezdeményezést. Az alakuló gyűlésen Bacsó Ernő nemzetőr tábornokot választottuk elnöknek valamint Stern László nemzetőr vezérőrnagyot és Borsos Gábor nemzetőr alezredest alelnöknek.



Bacsó Ernő Nemzetőr Tábornok aHTNSZ felhatalmazásával
Borsos Gábor nemzetőr alezredest munkája elismeréséért
nemzetőr ezredessé léptette elő.

2012 AUGUSZTUS 18.-ÁN BŐSÁRKÁNYBA TARTOTTA A GY-M-S- MEGYE AZ ÜNNEPI KÖZGYŰLÉSÉT AMELYRE A ZICHY OTTÓ NEMZETŐR SZERVZET MINT INDEN ÉVBEN IDÉN MEGHÍVÁST KAPOTT.
A ZICHY OTTÓ NEMZETŐR SZERVZETETT BORSOS GÁBOR NEMZETŐR ALEZREDES VALAMINT TÓTH LÁSZLÓ NEMZETŐR FŐHADNAGY KÉPVISELTE


A T.I.B. MEGYEI ELNÖKSÉGE IS MEGJELNT A SZERTARTÁSON


BÜKI LAJOS 1956-OS ELITÉLT MEGTISZTELTE A ZICHY OTTÓ NEMZETŐR SZERVEZET TAGJAIT

AZ ÜNNEPSÉG A POLGÁRMESTERI HÍVATALBAN EGY ÁLLÓFOGADÁSSAL ÉRT VÉGET MELYEN SZAKÁCS IMRE MEGYEI ELNÖK MONDOTT ÜNNEPI ASZTALKÖSZÖNTŐT
A Zichy Ottó Nemzetőrök munkája kezd megmutatkozni a táborban



2012. 06.30.-án a Kossuth Lajos Nemzetőr Szervzet zászlószentelésére kaptunk meghívást melynek eleget is tettünk. A hivatalos rendezvény és a hozzá szerkesztet műsor nagyon színvonalas volt.

A rendezvényen a Zichy Ottó Nemzetőr Szervezetet Borsos Gábor n.őr alezredes és Tóth László n.őr főhadnagy képviselte






2012.05.20.-án a fegyvereserök napján a győri laktanyában voltunk a nyíltnapon.
Jelen volt Borsos Gánbor, Kiss Géza és Tóth László




2012.03.29.-én Borsos Gábor n.őr alezd., Antal B. Zoltán n.őr fhdgy., Tóth László n.őr fhdgy. valamint ifj. Antal B. Zoltán n.őr kadét a tábor csinosítását végezték melynek szemel látható eredményét a képek is bizonyítják.



2012.03.22.-én birtokba vettük a Zichy Ottó táborhelyet amelyet hosszú utánjárással Borsos Gábor n.őr alezd. Cseh Zoltán n.őr szds. közbenjárásával tudtuk megszerezni.



2012 március 14.-én 10 órakor tartottuk névadónk Zichy Ottó szóbránál a szabadságharc hőseire emlékező koszorúzásunkat.
Annak nagyon örültünk, hogy a meghívott Radó Tibor általános iskola tanulói nagyon jól érezték magukat. Nagyon szinvonalasan mondták el a Nemzeti dalt.
Jelen voltak: Borsos Gábor n.őr alez. Csillag István n.őr őrgy. Antal B. Zoltán n.őr főhad. Tóth László n.őr főhad.
Képeket készítette Móricz Lívia










2012 március 15.-én Győrben a városi ünnepségen voltunk koszorúzni.
Jelen voltak: Borsos Gábor n.őr alez.
Csillag István n.őr őrgy.
Antal B. Zoltán n.őr főhd.
Tóth László n.őr főhd.
ifj. Antal B. Zoltán n.őr tízedes











2012.01.28.-án ballószögön tartotuk az év első országos értekezletét.
A Győri Zichy Ottó Nemzetőr Szervezetet Borsos Gábor, Csillag István, Tóth László és Antal B. Zoltán képviselte.






Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
► Masszázs, a szépség és egészség előszobálya!
zsu-masszazs.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!
► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!
latogatottsagnoveles.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
3. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
► Dr.Szirmay Rókus PhD
szirmay.hupont.hu
► Ygodny Avast Polska Kontakt – Bezpieczna Pomoc Online
avastkontakt.hupont.hu
6. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
tesztike.hupont.hu
► This article explores what makes Capella Assessments distinct, how they are structured, the benefits they offer to learners, and strategies for success.
ryanhiggs.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
9. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
10. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...
► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!
ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu
11. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
12. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
13. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
14. Hács története
► Író - szerkesztő: Kubik György
hacstortenete.hupont.hu
15. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
16. RE - FLEXI - OK
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
17. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest
► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!
szelvedojavitasa.hupont.hu
18. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)
csakhiressegek.hupont.hu
20. tuti receptek
► Házisüteményektől a sós süteményeken, desszerteken át a fagylaltokig. A receptek feltöltés alatt
konyvesrecepteket.hupont.hu
21. Naturcolor közelebb hoz az Egészségesebb környezethez.
► Álláskereső Ausztriában, Absolulte Live,Power Fruit, Akció, Bio, Ezüst, Festék, Háztartási, Hobby, jobsuche, jobanzeigen,Wohnung suche, lakk, Stellenangebot, web shop, Réz, Tanácsadás
multimix.hupont.hu
► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823
utazasitanacsado.hupont.hu
23. Egyedi konyhabútor készítés Budapesten +36 70 243 9439
► Egyedi konyhabútor készítést vállal Budapesten Fogas Zoltán asztalos mester +36 70 243 9439. Akció: modern konyhabútor, elemes konyhaszekrény
egyedikonyhabutorkeszites.hupont.hu
24. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton
► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz
digimatekalso.hupont.hu
25. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435
► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.
elektromosbicikli.hupont.hu
26. VICTORY DEKOR
► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.
victorydekor.hupont.hu
► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye
ki-suti.hupont.hu
28. Miley Cyrus:)
► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt!
crazyladys.hupont.hu
29. TEMATIKUS HITTAN
► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.
tematikushittan.hupont.hu
30. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY
► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.
harmashatarhegy.hupont.hu
31. HATODIK NAPON
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
hatodiknapon.hupont.hu
32. Minden amit a feng shui-ról tudni kell!
► "Lásd a szíved vágyát, ne kérzedt hogyan fog valóra vállni, csak tudd, hogy úgy lesz!"
fengsuhi.hupont.hu
33. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
34. Seravilla Balaton -Balatonmáriafürdő
► Ahol a stílus és a kényelem tökéletes összhangban találkozik.
seravilla.hupont.hu
35. HOKÉV horgászbotok és egyebek...
► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása
hokevhorgaszbotok.hupont.hu
36. Sóder árak, sóder szállítás Budapest
► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder!
soderarak.hupont.hu
37. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
38. Éder-Ház Kft
► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.
ederhazkft.hupont.hu
39. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni
► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...
jellem-ismeret.hupont.hu
► Szeretnél mindig élni, soha meg nem halni, ime ez lehetséges!
nagyotletek-kisembereknek.hupont.hu
41. VIII. Henrik (1509-1547) angol király magyar szövetségesei
► A honlap célja, hogy a 16. század első felének élénk angol-magyar kapcsolatát felfedje.
viiihenrik.hupont.hu
42. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest
► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.
gipszkartonszerelese.hupont.hu
43. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ
► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !
gard.hupont.hu
44. A nyár oldala!
► A hónap témája:extrák!
nyarioldal.hupont.hu
45. MicrOfirM NEMZETKÖZI SZERETETSZOLGÁLAT
► (¯`*•●•Szeretetportál - MicrOfirM International Charity Service•●•*´¯) Ismerje meg a szeretet birodalmát – Segíteni, támogatni, gondoskodni akar, azonnal írhat ÖN! E-mail címünk: szeretet.szolgalat@postafiok.hu (¯`*•.●•٠·˙ * MICS * ˙·٠•● .•*´¯)
szeretetszolgalat.hupont.hu
46. KÓTAJSKÉ CENTRUM VÝROBY DRÔTENÉHO PLETIVA, A BETONOVÝCH
► DRÔTENÝ PLOT JE NAJLACNEJŠÍ PLOT NA SVETE. HOCIČO BUDETE K TOMU POTREBOVAŤ, U NÁS NÁJDETE ÚPLNE VŠETKO. A ČO JE NAJDÔLEŽITEJŠIE: ZA VÝROBNÚ CENU!
novyplot.hupont.hu
47. ZSUZSAMAMA ELSŐ FŐZŐOLDALA
► Sütés, főzés, kezdőknek és haladóknak. ZSUZSAMAMA MÁSODIK FŐZŐOLDALA linkje: http://zsuzsamamaketto.hupont.hu/
zsuzsannamama.hupont.hu
48. LÁCACSÉKE
► 2010 szeptemberétől azok a hírek és képek kerülnek ide, melyek feltöltési-korlát miatt már nem helyezhetők el a www.lacacseke.hu oldalra. Az új hírek, információk az Oldalak (menü) pont alatt találhatók
lacacseke.hupont.hu
49. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,
► Izabella képei
bellakep.hupont.hu
50. KÓTAJI DRÓTFONAT, VADHÁLÓ ÉS BETONOSZLOP CENTRUM
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. ÉS AMI A LEGFONTOSABB: GYÁRI ÁRON !
mindentbekeritek.hupont.hu
51. Műanyag ablak Budapest, beépítés, bontás, csere
► Akciós műanyag ablak Budapesten, nyílászáró beépítés, bontás, ablakcsere +36 70 772 9371
muanyagablakbudapest.hupont.hu
52. Egészség, elégedettség ,aktív élet!
► Haás Mihályné honlapja
elet-vitel.hupont.hu
53. ♥ Disney Stars ♥
► Hello mindenkinek! Ha akartok nézzetek be, gyakran frisítek és sok érdekes dolgot találhattok:)
alldisney.hupont.hu
54. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....
► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..
francia-auto-alkatreszek.hupont.hu
55. NUMIZMATIKA a fémpénzek és bankjegyek képeivel
► A fémpénzek és a bankjegyek világa. The World of the Coins and the Banknotes.
numizmania.hupont.hu
56. Korrupció az igazsászolgáltatásban
► Törvénysértések sorozatban! A törvénysértés lenne a főszabály?Lehet, hogy bírósági diktatúra van? Tekintélyelv, avagy mi lehet mögötte? Választottbírók és állami bírók segítségévelel elcsalt milliárdok. Haveri kapcsolatok? Vagy mi van itt?
korrupcio.hupont.hu
57. ORVOS-KOZMETIKAI ÉS ORVOS-ESZTÉTIKAI KEZELÉSI PROGRAMOK
► INTRACEUTICALS® OXIGÉNINFÚZIÓS FELTÖLTÉS│HIFU® MIKROFÓKUSZÁLT ULTRAHANG│CESARE Q-FREQUENCY® RÁDIÓFREKVENCIA│CESARE LED® FÉNYESZTÉTIKA│VITALASER® HIDEGLÉZER-TERÁPIA│GUNA BIOLIFTING HOMEOPÁTIÁS DERMA ROLLER TŰS MEZO│BŐRKÉPMEGÚJÍTÓ MÉLYHÁMLASZTÁS
orvoskozmetika.hupont.hu
58. PRO-SPORT 3
► PRO-SPORT, PRO-SPORT2, PRO-SPORT3, Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatása: 2012./XVII. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013. 100 éves a BSC, Centenárium előtt a BSC
pro-sportharom.hupont.hu
► Nyitvatartás Bejelentkezés alapján : 0630/472-8310
melikozmetika.hupont.hu
60. B.♥ V.♥ ƸӁƷ
► ƸӁƷ Csajoknak & Fiúknak ƸӁƷ LOLLiPOP xD hülyülünk & szerkeztünk
bvblabla.hupont.hu
61. sztarok-kepek-divat.hupont.hu
► sztárok,divat,képek,hírek
sztarok-kepek-divat.hupont.hu
► Összegyűjtött, kipróbált receptjeim gyűjteménye
sutikek.hupont.hu
63. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT
► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád
ahazanemeladomozgalom.hupont.hu
64. Kutyakiképzés háznál, Bentlakásos képzés! Kutyás bemutatók!
► Vizsgázott kutyakiképző vállalja kutyája képzését, engedelmességre nevelését, őrző- védő felkészítést az ön otthonában! Panzió megőrzés, vizsgára felkészítés akár a kutya mindennapos képzése panziónkban. Határidőre való kiképzés!
kutyakikepzesotthon.hupont.hu
65. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu
66. POLGÁRDI BÚTORBOLT 8693 Lengyeltóti,Csokonai u.1 Tel.:85/330-370
► <H1>Hálószoba és nappali bútorok, konyhabútorok,étkező garnitúrák,tálaló szekrények,ülőgarnitúrák,gardróbok,kiegészítő kisbútorok!</H1>
polgardibutor.hupont.hu
67. http://naruto-shippuuden.hupont.hu
► ezen az oldalon nagyon sok minden megtalálható a NARUTOROL és remélem sokan jöttök mert télleg jó oldal.
naruto-shippuuden.hupont.hu
68. FŐTENGELY ÉKSZÍJTÁRCSÁK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...
► Főtengely ékszíjtárcsák Audi, Bmw, Citroen, Chevrolet, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, Vw és minden autótípushoz!
fotengely-ekszijtarcsa.hupont.hu
69. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499
► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben.
fabrikettpestmegye.hupont.hu
70. Pokolba a szépfiúkkal - Al Diablo con los Guapos
► Ez a honlap a romantica cstornán lévő Pokolba a széfiúkkal című sorozatrol szól
pokolbaaszepfiukkal.hupont.hu
71. VITÉZTELEP
► Az I. Világháborús aktív és veterán vitéz-katonacsaládok, illetve Szeged-Halas-Szabadka városok földjeiről érkező szorgalmas emberek lakhelye. 1927-től 1948-ig Kelebia-Vitéztelep, 1949-től felszámolták, a környék mai neve: Kisszállás-Négyestelep.
viteztelep.hupont.hu
72. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
harcos.hupont.hu
73. ANTENNABOLT-WEBÁRUHÁZ A BP 1174.BOCSKAI U 29.
► TEL:0612570573,+36309847295 MINDIGTV,FÖLDI ANTENNA, MŰHOLDVEVŐ,KAMION ANTENNABOLT.
sat.hupont.hu
74. Jogi tanácsadás, Ingatlanjog, Családjog budapesti ÜGYVÉD
► Ingatlan Adásvételi-Ajándékozási/ Házassági szerződés, Vagyonmegosztás, családjog, öröklésjog Dr. Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963
jogimegoldasok.hupont.hu
75. namegirlboy
► Amiket leírok az mind igaz, az instagramnál úgy kell leírni ahogyan én írtam le. Ők így változtak meg. Minden félét fogok nektek leírni.
emo-emberek.hupont.hu